Megszületett bennem egy új gondolat hogy az elején mi nagyon tartottunk ettől a nagy korkülönbségtől. Próbáltuk visszafogni magunkat egy kapcsolattól egymással. Te még inkább más irányba is néztél egy más srác felé, hogy elkerüld “a szituációt”. Azt mondtad hogy még élned kell, még tapasztalni szeretnél, mielőtt belekezdenél ilyenbe.
Mégis 8 hónap találkozás és sok együtt töltött idő után már nem sikerült visszafogni magunkat. Belekezdtünk és ki lett mondva hogy mi egy kapcsolatban vagyunk. A gondolat szimplán arról szól hogy amíg mi mind ketten annyira szeretjük egymást hogy vissza nem tudjuk tartani magunkat ez a kapcsolattól, addig nincs probléma a korkülönbséggel. Így hogy már csak nekem vannak érzelmeim irántad, miközben te egy másik sráccal vagy együtt, így ez a szituáció a korkülönbséget nézve már nem egy normális dolog. Így hogy te már nem szeretsz engem, letiltottál messengeren és ki is mondtad hogy nem szeretnéd hogy hívjalak, így már egy rendkívüli fura dolog hogy én még egy ennyire fiatal lánnyal foglalkozom. Nagyon jó lenne ha ezeket a dolgokat nem csak gondolnám, hanem érezném is és úgy is cselekednék.
Nem szeretnék túl sokat mesélni a szeretetemről irántad, de mégis egy pár sort leírok, hiszen tudom jól hogy soha nem fogod megtudni hogy én mennyire mélyen szeretlek. Talán már érezted hogy úgy tudok én szeretni mint egy kisgyerek, határok, korlátok, kétségek, félelmek és visszafogás nélkül. Ugyanígy tettem veled. Bármennyire nehéz vagy fájdalmas szituációk voltak és bármi nehézség lett volna a jövőben, nem változtatott volna semmit azon hogy hogyan szeretlek. Egy pillanatra sem tudnám visszafogni a szeretetemet irántad.
A hátránya ennek a fajta szeretetnek, hogy amint a helyzet úgy adódik, ugyanúgy mint egy kisgyerek össze is tudok törni.
Sokan gyengeségnek látják ezt. Azt mondják akkor vagy erős ha nem is gondolsz az egészre és ahogy nagypapám mondta, csak az egyik lábadat a másik elé rakod. Véleményem szerint meg sokkal erősebbnek kell lennie az embernek ahhoz hogy tényleg érezzen es megengedje magának ezt. Ha nem bújik el az igazi mély érzelmei elől, hanem mindent átérez, legyen az szeretet vagy fájdalom.
Így az egyik oldalról nézve persze tudom hogy röhejes hogy egy fiatal lány ezt tudta velem tenni, a másik oldalról meg bevállaltam a szeretetett, most meg a fájdalmat is.
Büszke vagyok rá hogy úgy tudok szeretni mint egy kisgyerek és büszke vagyok arra is hogy össze tudok törni mint egy kisgyerek.
Könnyebb másra koncentrálni és elnyomni az érzelmeket, hogy ne kelljen érezni fájdalmat, de “Merek élni és merek érezni!”
Csak most itt állok mint egy kisgyerek, értelmetlenül hogy hogyan tudtad te a szeretetedet irántam korlátozni és elnyomni azzal hogy egy más irányba figyelsz.
Nagyon fájdalmas volt látni hogy a buszon egy más sráccal utazol már. Nehéz volt ezt a helyzetet, amiben már voltunk, a másik oldalról tapasztalni. Viszont megkönnyebbítette az a gondolat, hogy abban a szituációban te nyíltan és egyértelműen választhattál és választottál hogy kivel utazol és kivel szállsz le a buszról. Lehet ez csak egy jelképes dolog a fejemben, de sokkal szimplább kimutatása a döntésednek nem létezik.
Nehéz is volt olvasni a dolgokat amiket írtál neki és látni a fényképeket amiket küldtél. Fura egy dolog hogy azért engedted hogy belepjek a messengeredbe, hogy jobban bízzak benned, hiszen nincs semmi rejtenivalód. Nem tudtam visszafogni magam az elején attól hogy ne olvassak bele a beszélgetésbe. Akartam tudni hogy mikor kezdődött a dolog, hogy miket írtál és csináltál azon a hétvégén, mikor még velem voltál együtt és hogy milyen gyorsan tudsz te átállni egy következő srácra. Igaz mondtad hogy ne olvassam a beszélgetést, mert hogy meg fog változni a véleményem rólad. Ezt nem tartottam túl jó indoknak, mert a valóságot fontosabbnak tartom mint a pozitív véleményt. Abban a pillanatban léptem ki véglegesen az olvasásból, mikor meghívást küldtél egy vasárnapi ebédre a családodnál. Én erre másfél évet vártam és nagyon reménykedtem hogy valamikor én leszek ott. Meg is voltam hívva karácsony második napjára, de végül ez az ebédnél már nem voltam hivatalos. Nehéz volt látni hogy átküldted neki a fényképet amit én készítettem rólad a Mátrában. Ugyanazon a helyen ahol az a kép készült, csókoltuk egymást. Azt hiszem az egyik csókról még videó is készült. Ugyanazon a helyen készültek közös képek is. Annyira nem tudtam megérteni hogy napokkal a szakításunk után ezt a képet egy más srácnak tudod küldeni. Olyan érzésem volt hogy direkt csináltad hogy lássam egyértelműen hogy továbbléptél. Hogy ez tényleg így van e, már nem fogom megtudni.
Bocsánat ha túl fájdalmas részletekről írok, de ezek játszódnak néha le a fejemben. Elképesztőnek tartom hogy még mindig azt érzem hogy szeretlek ilyen tettek után, azzal együtt hogy a szakításunk hétvégéjén már mással mentél randizni, egy héttel a Mátra után a műhely hétvégén már mással mentél kilátóba és 10 nappal utánam már más srácnak mondtad hogy szereted, hogy hiányzik, hogy minden jó lesz és hogy imádod az ölelését és a csókját.
Nem szeretném hogy bűntudatod legyen, nem azért írom ezeket le. Szeretném a gondolataimat megírni és tudatni veled hogy mit érzek. Még ha nem is olvasod a közeljövőben.
