Január 20, hétfő
Tegnap nagyon megleptél, hogy egyszer csak írtál nekem a meccs közben. Igaz épp rád gondoltam miközben kóstoltam a fahéjas csigát. 2 perccel később már érkezett is az üzeneted.
Ahogy mondtam, a magyarok megverték a Hollandokat. Kiraktam volna még meccs előtt a tegnapi írást, de néha ez a blog oldal nem enged be engem. Tegnap este sem. Ez volt múltkor is az oka annak, hogy azt gondoltam megváltoztattad a jelszót. Azóta már többször előfordult, hogy nem tudok belépni.
Érdekes, pont most köszönted meg az üzenetet, amit reggel írtam neked. Sajnos erre az üzenetedre nem tudok sokat válaszolni, de úgyis suliban vagy.
Nagyon nehéz témákat hoztál föl este. Olyan témákat, amikről nagyon jó lenne ha leülnél valakivel hosszan ész részletesen megbeszélni. Nagyon szívesen lennék én az a valaki, de ahogy már mondtam, nem vagyok már abban a pozícióban. Nem is értem hogy mi másfél évig annyi időt töltöttünk együtt, ezer ilyen téma volt amiről elkezdtünk írni, rájöttünk hogy ezt majd személyesen kéne megbeszélni és amint ott voltam, ezek a beszélgetések mégis kimaradtak. Szerintem elterelte a figyelmünket az, hogy annyira örültünk, hogy egymást megint láthatjuk, hogy csak ölelgetni és szeretgetni akartuk egymást. Így sok ilyen téma kimaradt. Tudom jól, hogy ez az én hibám. Azért az én hibám, mert visszajöttem minden alkalommal Hollandiába & nem költöztem oda véglegesen. Így mindig is “sietős” maradt a dolog és nem volt időnk a nyugalomra, ami kell ahhoz hogy ilyen témák fel jöjjenek. Az hogy egymást hiányoltuk előtte, befolyásolta maga a találkozást.
Nagyon sajnálom hogy nem érzed úgy hogy jó volt a fellépés és nem érzed magad folyamatosan boldognak. Dehát elárulhatom neked, annak ellenére hogy még túl fiatal vagy ahhoz hogy ezt átérezd, az élet nem egy habostorta & több nap mint kolbász.
Majd megtalálod a boldogságot e miatt ne izgulj. Úgy mondom mintha bölcs és boldog lennék én. Pedig mind ketten tudjuk, én nem tudok semmit! Tudom hogy kellemetlen mikor keresed a válaszokat a kérdéseidre, amik összezavarnak. Próbáld mégis élvezni a fiatalságot. Ha meg lenne már most mindenre a válasz, kevésbé lenne érdekes a világot és magadat felfedezni. Van még időd, adj is magadnak időt. Nem sietsz sehova. Fura ez az én számból.
Most a munkába vagyok szüneten. Nem akar nagyon eltelni ez a nap. Fáradt vagyok és nem tudok semmire sem koncentrálni, de valahogy ezt a napot is majd túlélem. Délután megyek anyuhoz a rendelőbe. Kiváncsi vagyok milyen lesz. Utána együtt vezetünk haza, ami mindig egy különleges élmény. Kívülről őt látni vezetni. Sokszor ültem már nála a kocsiban, kicsi koromtól fogva, de együtt küldöm kocsiba mégis más.
Gondolkozom, hogy írjak e valamit vissza a köszönömödre, de talán nem kéne. Olyan jó zártuk a beszélgetést, innen már csak rontani tudok rajta. Annyira jól esett este hogy újra több hét után úgy mentem aludni, hogy előtte jó éjszakát kívántál nekem. Jól is aludtam miatta. Már csak ha a fülembe súgtad volna, lett volna jobb álmom.
Most már itthon vagyok és megint csak sokat gondolkoztam mai nap hazafelé úton. Egyik oldalról megint hülyének érzem magam hogy annyit írogattunk tegnap és megint nem hivtalak telefonon. A másik oldalról, meccs közben nem lett volna jó. Meccs után meg már eléggé fáradt voltam. Nem lett volna nagyon energikus beszélgetés, ami viszont jó lenne, ha csak egyszer beszélünk a hónapban.
A végén anyu lemondta és megkért, hogy menjek inkább holnap a rendelőbe. Most azt hiszem főzök kaját az öregeknek, hogy valami kész mire hazaérnek. Apunak meccse lesz és hiányzik egy játékos. Lehet menni fogok a csapatna beállni. Eléggé alacsony szint, szóval rendesen vissza kell fognom magam, de legalább egy picit mozgok a pályán is. Mióta visszajöttem Magyarországról, sokat edzettem a padon hasra és fekvőztem, hogy a kar is erős maradjon, de röpi még nem volt. Sajnálom, hogy a csapatba, ahol voltam edzeni Pesten, nem tudtam beszállni és folyamatosan edzeni. Viszont meg van még a gondolat, hogy hamarosan elkezdek megint rendszeresen röplabdázni.
