Napló

Napló

2023. december 01. - aknam

november 30, csütörtök

Ma leesett az első hó. Miközben mentem az iskolába hallgattam az összefoglalómat és a Vakság című könyvet olvastam. Ma csak 4 órám volt megtartva. Magyaron kiengedtek minket a parkba játszani. Rég láttam ennyi havat, így rendesen felpörgetett ez az élmény. Suli után siettem haza, mert sajnos elkezdett esni az eső és a cipőm is kezdett már beázni. Otthon csináltam magamnak egy teát és pucoltam egy kis gyümölcsöt rögtönzött uzsonna gyanánt. Azután összepakoltam és elmentem edzésre. Nagyon szenvedős volt az utam, de szerencsére megérkeztem az edzésre. A nap elején összegyűlő rengeteg energiám valahogy az első pár kör után elment, a feladatoknál sem tudtam rendesen koncentrálni, bár úgy érzem, hogy inkább az volt a probléma, hogy a társaim nagyon nem vették komolyan, ezért én is ideges lettem.
Edzés után hazaszenvedtem magam, csináltam melegszendvicset vacsorára majd felmentem a szobámba. Nagyban válaszolgattam az üzeneteimre, amikor egyszer csak eszembe jutottál. Visszagörgettem a chatünkhöz és újra elolvastam a búcsúüzenetedet. Már ezredjére. Észrevettem, hogy már a becenevedet is törölted. valahogy nem érdekelt. Életben tartott a lángoló szív.

A bejegyzés trackback címe:

https://mankanaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr2818271059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása