Január 13, hétfő

Kedves Mókus, 

Most már úton vagyok a munka felé. Itt vagyok hajnali 4kor az állomáson. Vonattal kell be mennem, mert karácsony előtt visszaadtam a céges kocsit. Sajnos tegnap a repülés után, már nem volt lehetőség elmenni egy kocsiért, így ez a megoldás.

Még mindig olyan érzésem van hogy visszafelé úton vagyok tőled, miközben már rég a saját utamat járom. Nehéz egy út, ami már ezelőtt is ilyen volt, de miközben fogtad a kezem, bármire képes voltam és bármit kibírtam egy mosollyal az arcomon. Most már nem mosolygok annyira. Nincs az az érzésem hogy ezt az egészet valami jó célért csinálom.

Mindig is próbáltál engem rávezetni, hogy spóroljak. Ne költsek fölösleges dolgokra és ne költsem a pénzemet rád. Most már még több meggyőzéssel tudom mondani, azt amit akkor is mondtam, nincs jobb cél amire tudtam volna költeni mint rád.

Nehezedre esett tőlem dolgokat kapni, viszont most itt vagyok már nélküled és mit érek a spórolt pénzemmel? Bárcsak többet költöttem volna rád… a pénz magában csak egy eszköz, nem egy cél.

Nagyon remélem hogy hamar megint hallok felőled. Jól is esik hallani a hangod és reményt is ad minden alkalommal, hogy szeretsz és hiányzom neked is.

Tegnap hazafelé úton a reptérről már nem bírtam ki tovább és kellett küldenem neked valamit. Így megköszöntem a hangüzenetedet. Reméltem hogy írsz valamit vissza és tudok mesélni a vasárnapi püspöki miséről és arról hogy milyen az utam, de sajnos csak egy szívet küldtél vissza. Persze, hogy ez jól esett, csak onnantól nem tudok már semmit sem válaszolni. Megvan a gondolat, hogy te akkor fogsz nekem írni, mikor éppen szükséged van egy kis támogatásra és megnyugtatásra. Közben én meg nem kérhetem tőled ugyanezt a dolgot.

Sokat gondolkozok azon, hogy vajon az Atya volt az aki eltávolított mellőlem, hogy jobban tudjak koncentrálni erre a tisztulásra és ezt egyedül kell csinálom. Vagy egy sötétebb erő volt ami neked az utadra küldött valakit, aki miatt engem el tudsz felejteni. Rá ébredni arra hogy te ezt magad akartad így és az Úr csak teljesítette a kérésedet, egy olyan fájdalmat hozz elő, amit most nehezen tudok kezelni.

Épp nézem a holdat és rád gondolok. Szívesen szólnék neked megint hogy egyszerre nézzük újra, de így hogy nem rám gondolnál közben semmi értelme nincs.

Nem tudom hogyan fogok dolgozni. A fejem nem áll még rá a munkára. Úgy érzem ott fogok ülni és engem fognak nézni, hogy vezessem a beszélgetést, miközben a fejem az a része teljesen üres. Csak te jársz ott. Bizok benne, hogy amint ott vagyok, minden automatikusan jön majd, hiszen már ezerszer csináltam ezt. Ha minden igaz már olyan lesz mint a bicózás.

És olyan volt. Amint megérkeztem a helyre, máris ráálltam a munkára és nagyon jól elfoglalt egész nap. Nem mondom hogy egyáltalán nem gondoltam rád.. sőt! Eldöntöttem a reggeli írásom után, hogy ugyanúgy fogom folytatni a tervet, még ha közösen rád gondolva született meg. Ugyanúgy fogok gyűjteni és több lehetőséget teremteni későbbre, ki tudja hol és kivel. Most már nem veszem ki a péntekeket, hogy hozzád repüljek, hanem a szombatokat is minél többet bevállalom munkára. Vasárnap lesz az egyetlen nap, amit a saját ügyfelekre szánni. Így az is munkával fog eltelni. Megpróbálom a mókus fajta időbeosztást megélni. Legalább a következő 8 hétben. Utána kezdődhet az utazás.

Meséltem már hogy megint utazni készülök. Így hogy az utóbbi 2 évben olyan távot leutaztam feléd és vissza, hogy azzal a távval a bolygót körbe tudtam volna utazni. Először nővéremhez szeretnék menni. Utána meg megint elnézni kelet Afrikába. A régi ismerősöket meglátogatni Tanzániában, átutazni Kenyába & néztem jegyet vissza ami 2 napos átszállással lenne Etiópiában, ahol még nem voltam. Próbálom úgy látni ezt a helyzetet, hogy új lehetőségeket és kénytelen szabadságot ad. Igen, veled akartam ezekre a helyekre utazni, amint meglett volna a lehetőség erre, így rád fogok közben is gondolni, de jobb egyedül csinálni mint egyáltalán nem. Tudom, azt gondolod hogy egy unalmas életem volt az utóbbi időben, hiszen láttad az utóbbi évben az összes “lépésemet” nyomkövetővel, de nem veszed figyelembe hogy én próbáltam rád hallgatni és spórolni. Gyűjteni arra hogy majd amint megvan már a lehetőség, együtt tudjuk azt csinálni amit csak szeretnénk. Utazni oda ahova csak szeretnénk.

Nagyon kiváncsi vagyok hogy jársz e még edzeni a vadaskertibe. Hülye vagyok hogy nem kérdeztem meg múlt héten, mikor beszéltünk. Nagyon rá voltam állva akkor is, hogy arról meséljek, mennyire szeretlek.

Most hazaérve is azon jár az agyam, hogy ilyenkor szoktam írni neked, hogy már itthon vagyok és majd szólj amint ráérsz beszélni. Tudom, ma úgysem értél volna rá mert regnumod van. Sokszor mondom hogy fura érzés valami, de tényleg annak érzem például azt is hogy még mindig azon jár néha az eszem, mert hogy tudom a heti órarendedet, hogy vajon csinálod e még épp azt ami eddig a heti rendben volt.

Alapból fura hogy még mindig ez a 6 hét után is rád gondolok ennyit, dehát erről mesélt a püspök a vasárnapi misén. Egy kis motorcsónak, könnyen tud irányt változtatni. Viszont amint egy hatalmas vitorlás a kormányt elforgatja és más irányba szeretne indulni, a vitorlás nem fordul el, amerre kéne tartania. Ezért kell türelmesnek lenni önmagunkkal és másokkal és nem többet várni a senkitől, mint amire képes.

Nem tudom meddig fogok még ebbe a naplódba írni. Egyik oldalról tényleg jó kiírni magamból a gondolatokat, érzelmeket és emlékeket. Segít abban hogy ne írjak neked egyenesen. Olyan érzésem van hogy majd a jövőben lehet mosolyogni fogsz miatta. Viszont közben meg van az az érzés is néha hogy nagyon szánalmas az hogy miközben én írom azt hogy mennyit gondolok rád, te lehet egy másik srácnak a karjában fekszel épp. Próbálom ezt a fajta gondolkozást kerülni, de néha a valóságot is figyelembe kell venni.